Joós István és Társai bemutatják

A Kapcsolodj.Net a világ (tudtunkkal) első “anti-Facebook” közösségi oldala, ahol nem fotókra és pózokra, hanem Rád vagyunk kíváncsiak.

Lehetőségek itt:

Olvasás

Olvass! Olvasni jó, mert olvasni felszabadít, ugyanis egy kis olvasgatás után hamar kiderül, hogy nagyon hasonló helyzetekben küszködünk szinte mind. Az olvasáshoz idő kell csak – nyomj “Köszönöm“-öt, ha valami tetszik!

Megosztás

Mondd el! Amit nem volt eddig kinek, vagy amit senki nem hallgatott meg. Köztünk nem egyszerűen csak figyelmet kaphatsz, de hasonló élményekkel rendelkező emberek visszajelzése is valószínű. Mázsás kő a lelken, amit sehol nem mondasz el. Itt leteheted.

Beszélgetés

Egészen döbbenetes, hogy “idegenek”  gyakran mennyivel jobban értik az embert… nálunk megélt témák és élethelyzetek körül kapcsolódunk, ami azt jelenti, hogy olyanoktól kaphatsz saját élményt, reakciót, tanácsot, akik nem csak elméletben okoskodnak, hanem átmentek hasonlón.

Támasz

Ha olyat látsz, akire kíváncsi vagy, akiről azt érzed, hogy Számodra értéket tart, akkor nálunk az a normális, hogy egyszerűen csak szólítsd őt meg! Üzenetben, telefonon, vagy személyesen – a tagok nagy része várhatóan kapcsolódik is majd, amellett, hogy megoszt.

Név és arc nélkül akár, de itt MAGAD, az Igazat mutasd – mert Neked jó lesz, és mert az őszinte emberség segít másokat!

636

TAG

747

MEGOSZTÁS

2 260

HOZZÁSZÓLÁS

Csatlakozz hozzánk, ha vágysz / mersz / tudsz őszinte lenni!

SZÜKSÉGÜNK VAN EGYMÁSRA.

Az élet válságai pontosan olyanok, mint egy szabadulószoba… VAN megoldásuk, SŐT boldogság vár, HA csak tovább mer az ember lépni – ami egymás hasonló tapasztalataira támaszkodva sokkal, de sokkal könnyebb. 

MERJ őszinte lenni!

Az alábbi módokon segítünk ebben Neked:

Álarc

Nálunk nem egyszerűen csak szabad álnéven résztvenni, de eleinte kimondottan ajánlott! A cél, hogy a pózok helyett ide az őszinte emberséged hozd, sok olyan téma van mindannyiunk életében, amiket név és arc nélkül könnyebb.

Bizalmasság

Legfontosabb a Te biztonságod! A bejegyzéseket csak tagok látják, és azt is finoman hangolhatod, hogy a személyes adataid kinek látszódjanak (ha egyáltalán megadod őket). Facebook “barátok” helyett bizalom-kapcsolatokat tartunk nyilván, “Like” szám helyett “Köszönöm” az érdem.

Kényelem

Egyetlen gombnyomással, a facebook profiloddal is regisztrálhatsz, ami nem változtat azon, hogy ezt követően felhasználónévként álnevet állítasz be, ha akarsz. Az oldal e-mail értesítéseket küld, és a mobil változata is egész használható.

Jövedelem

Módszer gyakran hasznos, de a mi megfigyelésünk, hogy a saját élmények őszinte megosztása is ad igazi hitelességet. Tapasztalatai mindenkinek vannak, tehát köztük másoknak értékesek is – a kérdés nem ez, hanem, hogy magadat vállalni mikor MERED?! A terápia jövője a közösség. A terápia jövője TE vagy! Köztünk akár jövedelmed is lehet abból, hogy “csak” őszintén mutatod magad.
Segítőket is szeretettel látunk – a Kapcsolódj! oldal használata Nektek is ingyenes.

SZERETNÉNK, HOGY JOBB LEGYEN NEKED!

Válasz-garancia

Kérdés nem marad válasz nélkül! Közösségünk tagjaitól vagy szakértőink által, de mindenki kap érdemi reakciót, aki az oldalon megoszt. Merj őszinte lenni! Nálunk megéri + szigorúan moderáljuk, aki nem az.

Zártkörű beszélgetések

Az amúgyis bizalmas odalon belül külön zártkörű csoportok is vannak a legérzékenyebb témáknak… – illetve Te is indíthatsz ilyet.

Telefonos segítség

Hívj minket, ha esetleg mindezek után is maradt kérdésed: +36206192074

or

Log in with your credentials

or    

Forgot your details?

or

Create Account