Egy szexuális ragadozó vallomása, #MeToo

35 hozzászólás
  1. Zsuzsa 1 hónappal ago

    Rám nagyon nagy hatással volt ez az írás István. Felszabadító hatással. Elkezdtem megírni ennek az éremnek a női oldalát a hatására, de addig is gratulálni tudok az őszinteségedhez.

    3
  2. Gerardo 1 hónappal ago

    Nagyon jó és őszinte írás, István, nem mondom hogy óriási tabukat döntögetett meg bennem, mert férfi létemre tudom, hogy pontosan ez van, amiről írsz. Mégis jó így leírva látni és szembesíteni magunkat. Azt nem tudom, hogy a Nagy Publikum mit szól majd hozzá, a nemrégiben kicsúcsosodott #metoo botrány óta, ami nagy port kavart ugyan, de most lecsendesedni látszik. Persze rengeteg kibeszéletlen, elmondásra váró dolog van még. Amit eddig láttunk, az inkább a jéghegy csúcsa. A te írásod mélyre megy ebben a kérdésben, és emiatt nekem különösen tetszik. Ismét igazolja, hogy az őszinte felvállalás és szembesülés a tényekkel az egyetlen járható út, és mindig megéri ezt választani. Érdekes persze a női oldala is, sokat beszélgetek nőkkel is erről a témáról és jó lenne hallani a másik oldalt. Szóval, Zsuzsa, hajrá!

    1
    • Zsuzsa 1 hónappal ago

      Ma éppen elvarázsolt kismacska vagyok, nem igazán tudok a korábbi amazon énemhez lenyúlni, de majd egyszer megírom.

      1
      • Gerardo 1 hónappal ago

        Igen, ez érdekes lehet, hogyan reagáltál volna amazonként egy ilyen vallomásra, illetve hogyan reagálsz most, esetleg már érettebb fejjel? Hogyan nézel ma az akkori énedre, érzed a felelősséget, amiről István beszél? Én amazon korú nőknél sok sértődöttséget érzékelek a témával kapcsolatban, és sűrű bólogatást, amikor a “A férfiak nagy része beteg.” megállapítást olvassák. Tehát kicsit egyoldalú a hozzáállás náluk, és a felelősséget egyértelműen ránk, férfiakra terelik.

        2
        • Gerardo 1 hónappal ago

          A vádaskodás érdekes módon kiterjed azokra a férfiakra is, akik a szexuális ragadozónak egy másik vállfaját képviselik, nevezetesen azok, akik csak hülyítik a nőket, de amikor arra kerülne a sor, hogy a nő végül igent mondana, mégsem teszik meg. Az ilyen férfiak is őrületbe tudják kergetni a nők nagy részét, és ami még rosszabb, tartós lelki traumát tudnak ezzel okozni az amazon korú nőnek, akinek a saját vonzerejének a bizonyítása éppolyan kihívás, mint a ragadozó férfinak a hódításra való képesség. Az ilyen férfira én inkább mondanám akkor, hogy pszichésen beteg, hiszen nem érzi a tetteinek a súlyát.

          2
          • Joós István Author
            Joós István 1 hónappal ago

            Dejó, igen, ez egy nagyon értékes kiegészítés. Köszi szépen Gerardo! És a reakciót általában is köszi! 🙂

  3. Ildikó 1 hónappal ago

    Szerintem mindenki beteg. Férfiak, nők egyaránt. Amazonként, igen, mutogatnám a véres rongyot az írást olvasva, hogy lám- lám, milyen szemetek a férfiak. Most nagyon sokan nem értik, hogy tudok ennyire megértő, megbocsátó lenni, pedig ez még nem az igazi. Szóval: aki jól érti, annak nagyon jó ez az írás. Aki nem, őszintén kívánom, hogy egyszer igazán megértse – férfinek, nőnek egyaránt. István, Neked hála, és azoknak a férfiaknak is, akik elkezdték az önfelvállalás útját járni.

    3
  4. Tüszi 1 hónappal ago

    Valamelyik nap azon gondolkoztam miért váltottam a kis szőke magassarkús nagy mellű nőből nagy erős félelmetes férfias vagány nőre.
    És az jutott eszembe, hogy az erőszak miatt. Mikor 16évesen hirtelen megcsókolt egy nekem öreg huszonéves, és büdös cigaretta szaga volt, mikor arra ébredtem a konyhában, hogy a szomszéd a kivágott pólóm huzgálja, hogy meglesse a cicim….az éjszaka, mikor elvették a szüzesséhgem, úgy fájt, hogy lerúgtam. Hittem, hogy csak esküvő után, és kierőszakolta, hogy előtte. Nem voltam rá érett, sem lelkileg sem testileg. Valahogy 30éves koromig, csak zaklatásként éltem meg ahogy a férfiak közeledtek. Mindig regényeket olvastam, és ahhoz képest, minden olyan alpári volt. 30 éves korom körül átváltottam, sok munka sok pénz, vállalkozó voltam, majd válás, megcsaltak. Beomlás….ez is erőszak…lelkileg. Utána vigasztaló szerelem, majd úgy álltam a férfiakhoz, hogy Nekem mi kell. Azt hiszem én voltam erőszakos, és igen volt aki ledöbbent utána, hogy vele most mi is történt?! Egy nagy darab kigyúrt állat, aki oda van magától, mégse panaszkodhat, hogy Ő csak szexre kellett és már ott is hagyták?!
    Ha megbántották bennem a nőt elégtételt vettem. De utána szégyelltem magam.
    Sokszor volt, hogy a barátom megbántott, hogy nem vagyok elég jó, meg nem fogyok le, nem kellek. Igen? Akkor kellek másnak, és bosszúból elmentem. Aztán rájöttem, hogy ez játszma amiben nem kívánok részt venni. Valószínű kisgyerekkori történetet ismételtetett velem, hogy a nő kurva, aki úgyis elhagyja, mert az anyja ezt tette, majd visszajön és na jó, itt maradhatsz. Meguntam, hogy méltatlan dolgokat vált ki belőlem ez a kapcsolat.
    Visszagondolva, a szerepek zömét kipróbáltam, megcsalt nő, csaló, erőszakolt, és erőszakos…stb.
    Az írásod, mint mindig szuper, egy bajom van most, a vége felé a hangulat. A világ nem beteg, a kapcsolódások nem rosszak.
    Ami pofára ejtett mindig azaz álmaim, elvárásaim miatt voltak. Amikor megláttam CSAK az embert, mertem őszinte lenni, csoda dolgokat láttam, látok.
    Fiatal fiú aki akart, vágyott, habzsolja a nőket, de el tudta hitetni, hogy csak én létezem, a legjobb önbizalomnövelő volt. Kirántotta a fejem a fenekemből ahova a bánat miatt dugtam.
    Vagy a másik, A férfi Aki szerelmes, vágyja a hitet, a rajongást, de gyáva megcsókolni, szerelmeskedni , férfi lenni?
    Ez a legbrutálisabb erőszak egyébként, mikor valaki befúrja magát a bőröd alá, újra elhiteti Veled, hogy fontos vagy, számítasz, figyel Rád, el kezdesz Te is érezni, majd fulladásig vágyni akarni, szemek csillognak, és Végül is nem mer, nem áll bele. Tehát számomra ez azt jelenti, játszott. Kipróbálta, hogy mint férfi tud e hatni, és ego feltöltve, haza megy asszonyhoz. (Mellesleg létezhet, hogy egy stresszes férfi aki szerelmes azért menekül el a szex elől, mert nem megy Neki? Vagy fél a kudarctól? Van ilyen?Vagy csak felmentem
    A lényeg, hogy hogy érzem magam ettől? Lealázva. Miért? Mert megint álmodoztam, hinni akartam. Mondjuk a haszna, hogy a típust , a szintet legalább megmutatta.

    4
    • Joós István Author
      Joós István 1 hónappal ago

      1. Jól tetted.

      2. A világ úgy beteg, ahogy a fogváltás is tűnhet annak. Válságokon keresztül csiszolodnuk jobbá.

      3. Nem játszott. Fél. Ha játszott volna nem tud átverni. Igaz volt, de megfutamodott. NEM tőled fel. Hanem, hogy ha továbblép az egész eddigi élete kuka.

      2
      • Uhu
        Uhu 1 hónappal ago

        “2. A világ úgy beteg, ahogy a fogváltás is tűnhet annak. Válságokon keresztül csiszolodnuk jobbá.”

        Ugye itt azt érdemes látnunk, h életünk, valóságunk, világunk több rétegű, több dimenziójú, több megközelítésű. Nőként ez a válság mindenekelőtt a párkapcsolatok, illetve az egyéni élet terén jelenik meg, férfiként talán többen látjuk, érzékeljük, foglalkozunk azzal, h ez a válság rendszerszintű is, társadalmi, emberiség, civilizációs léptékben.

        A társadalmunk, kultúránk, civilizációnk mély válságban van. Innen nincs visszaút. Tovább lehet lépni és akkor van esélyünk átlépni egy következő korszakba. Ajánlom Ken Wilber munkásságát, vagy Vágvölgyi Gusztáv ‘Pablo’ írásait is, akit jobban érdekel ez a téma. Sőt, tervezem én is egy cikk megírását ide, ha lesz erőm hozzá, megírom.

    • Méz 1 hónappal ago

      Nagyon igazad volt ezzel a beleállni nem akar…. pedig….. Én is ezt érzem a legnagyobb csalódásnak. A szexuális ragadozók engem elkerültek. Túl bonyolult vagyok nekik. Nekem meg valahogy túl veszélyes lenne tudatosan sérülni egy ilyenbe, de vannak nők akik bátrabbak.

      Aki meg akar dugni, azt a nő érzi. Tudja. Csak hazudja,. hogy nem. Hogy pont őt nem. Én sosem izgultam rá erre igazán. A kivétel vagyok a listában “fő”szerepre. Egy szép kis skalp esetleg lehet átfordítva. Egyszer egy férfi, akit amúgy szerettem és azt hittem valódi kapcsolat lehet köztünk, el is szólta magát… Az mondta: “téged kár lenne kihagyni”. Na kihagytam. Bár nehéz volt. Az egész írásod tetszett. Köszönöm.

      1
  5. Anom 1 hónappal ago

    Ezt én is átéltem. Vagyis épp most élem. Mármint, hogy folyamatosan húz A férfi, aztán amikor ott van a lehetőség, nem engedi, hogy megtörténjen. Pedig érzem, hogy ő is szeretné, csak fél tőle. Aztán eltávolodás. De jön, újra és újra, apró ízelítőket adva, hogy milyen lenne rajta keresztül kapcsolódni a mindenséghez. Csak reménykedem, hogy egyszer majd engedi – főként magának – hogy megtörténjen a csoda. Először nőiségem megalázásaként éltem meg, hogy „nem kellek”. De most már látom, hogy ez részéről csak megannyi nekifutás, hogy egyszer sikerüljön neki az áttörés – engem is sokszor provokál, hogy húzzam. Nekem ez a szitu nagyon furcsa. Sohasem volt még dolgom olyan férfival, aki egy kínálkozó helyzettel ne élt volna. Neki pedig komoly előélete van, ami a nőket illeti. Mi vált ki egy érett férfiból ilyen viselkedést? Van valakinek valami megfejtése?

    • elem 1 hónappal ago

      “Mi vált ki egy érett férfiből ilyen viselkedést?” Valóban érett az a férfi, aki így viselkedik? Szerintem nem.

      • Gerardo 1 hónappal ago

        Az életkorát és a fizikai megjelenését tekintve érett férfi. Sőt, nagyon is az, pont ez a baj vele. A nők tapadnak rá, és ő visszaél a helyzettel, a pozíciójával és az adódó alkalommal. Sok női hódolója, mint a hűséges kutya mennek utána, mások pedig fülig szerelmesek bele – a kevésbe tapasztalt, vagy hirtelen lángra lobbanó fiatal hölgyekről beszélek -, ő meg egyszerűen csak élvezi a szituációt, a befolyását, de sorozatosan megfutamodik a helyzetekből, lelki sérülést okozva ezzel nőknek. Önbizalom, vagy önbecsülés hiány, amit csak így tud kompenzálni? Túl nagy felelősség a magas beosztása? Nem kap elég pozitív visszajelzést a munkájával kapcsolatban? Nem érzi magát hasznosnak? Vagy egyszerűen csak pszichésen beteg. De az a gyanúm, hogy nem ő az egyetlen ilyen.

        2
        • elem 1 hónappal ago

          Nálam az érettség nem életkor és nem fizikai megjelenés, hanem lelki, érzelmi érettség, erre gondoltam.

          • Gerardo 1 hónappal ago

            Egy 50-es éveiben járó, családos férfi éretlen? Van ilyen? Mitől lesz valaki lelkileg, érzelmileg éretlen?

    • Joós István Author
      Joós István 1 hónappal ago

      Pontosan, igen. Katalizátor a nő az ilyen helyzetekben. Ezt jelenti, hogy csodaszarvas.

      2
      • Anom 3 hét ago

        Kedves István! Nagyon köszönöm a videót, amit a hozzászólásomra reagálva készítettél! (“Húz, de nem enged… mit tehetek?” – Kérdezz-Felelek #215) Egy csomó dolgot a helyére tett a fejemben. Pont erre volt szükségem. 🙂

  6. Tipota 1 hónappal ago

    Az írásodról annyit, hogy vastapsoltam úgy tetszett. Át is írtam magamra csak egy szót cseréltem ki, csak azért írom nagy betűvel, mert szeretném ha látszana, hogy mi tűnt el: a NŐ.
    “Az érdekvezérelt munka mókuskerekének érzelmi sivatagában túlélésért küzdve a kiégés mély gödrébe estem, ahol önmagam folyamatos emésztése mellett könnyű sikerélmény volt hatalmammal, erőmmel, vágyat keltő kiállásommal visszaélve FÉRFIAKAT manipulálni. Csipetnyi erőszak ennek volt olykor része.”

    Így kezdődött nekem is, hogy nem kellek, gyereknek, aztán nőnek sem kellettem.
    Dac volt, oké, akkor majd másnak kellek. Kellettem is, de nem úgy, ahogy szerettem volna, ott kezdtem el zsarolni érzelmileg, hogy bőgtem. Haszontalan volt és jött a felismerés, hogy soha többé nem bőgök én miattatok, férfiak miatt. Néha volt egy kéjes öröm abban, ha egy férfit sírni láttam, nah még adtam neki, még durvábban, mert nem éreztem semmit de semmit az égvilágon abból, hogy ők is éreznének bármit is. Vadásztam. Ha érzelmileg érintettnek éreztem, akkor meg főleg undok voltam, blokkoltam szabályosan, szó szerint impotenssé tettem és kiadtam az útját. Eleve olyat választottam csak, akit magamnál gyengébbnek éreztem, mert nekem volt önbizalom hiányom, az önbecsülésem, önvédelmem egy nagy nulla volt és abban reménykedtem, hogy majd megbecsüli, hogy van erőm, hogy ha még ő sem, így, akkor senki. Óriási tévedés volt. Egy merte az arcomba mondani, hogy nem is vagyok nő csak úgy vagyok öltözve, rá haragudtam, de sokáig gondolkodtam rajta, hogy vajon miből látta meg, mi történt akkor. Pedig ott igazán volt magas sarkú cipő.
    De egyébként nem érdekelt, a mintám alapján, miszerint minden férfi állat, sőt, ha sírok még meg is cibál egy idő után olyan erős igazságérzetem lett, hogy már gyerekként úgy éreztem, hogy rendet kell tegyek, valahogy meg kell védjem magam de nem ment, az egyetlen út akkor az volt, hogy elutasítottam, örökre és végleg.
    Felnőtt nőként meg főleg az munkált bennem, hogy irányítani kell, folyton, mert ha kicsúszik a kezemből vége van, bántani fog. Állandóan védekeztem, folyamatosan ezt éreztem, hogy bántani akar, fölém akar kerekedni, rám akarja az akaratát erőszakolni, irányítani akar de belül én ezt nem engedhettem meg, mert akkor kiszolgáltatott lettem volna és ismerve a mintát, ott fog hagyni, el fogok veszni nem fogja érdekelni.
    Erő kellett, belül mélyen ezt éreztem, vágytam, szinte eszelősen ragaszkodva ehhez, hogy így lehet, erővel csak, sehogy máshogy. Ez hajtott végig a 16 éven, ennek az erőnek a keresése még a szexben is.
    Nagyon kevesen tudták áttörni a falam, úgy talán 10 évente egy, akiben megláttam a kisfiút, furcsa dolog ez de ezt tapasztaltam, hogy a gyenge férfitől agresszív vagyok, a gyereki férfitől meg szerelmes leszek. Nagyon kevés volt az a férfi, aki nem azt nézte mit csinálok, hanem azt kérdezte, hogy miért teszem. Közben pedig én tényleg azt hittem, hogy valaki maradni fog de nem. Valahol ezeknek a férfiaknak kezdtem el hálás lenni, hogy egyáltalán érdekli őket, hogy mit és miért tettem.
    Hogy visszakaptam ezeket az biztos, mert folyamatosan attól féltem, hogy ha bárkit elutasítok, akkor nekem nem lesz soha semmilyen kapcsolatom. Féltem ettől, hogy nem lesz, de valahol elvártam egy szintet, amit hazugsággal szépen meg is mutattak, hogy létezik csak éppen nem nekem.
    Nem tudtam nemet mondani, sehogy és semmire, de nem is bíztam senkiben, sehogy. Aki csak tudta, ki is használta ezt.
    Az erőt vágytam csak, rajtatok férfiakon keresztül gázolva, minél többön keresztül, nem bánva azt sem ha fájt, mérgező alkoholistákkal való kapcsolatokban, mert azt gondoltam, hogy megmentem magamnak de nem sikerült de mert mégis, mert miután kihevertem még több erőm lett.
    Csak ez számított, hogy amit akarok azt véghezvigyem. De már mit is? De már ki is vagyok én? De már rég elvesztettem azt a nőt, aki valaha elindult… Itt már nem ment egyedül, itt már kértem, hogy valaki segítsen, mert valamit nagyon nem jól csinálok.
    Nagyon sokáig ment ez, őrületesen kimerítő lett, tényleg, majdnem bele lehet dögleni szó szerint. Erő volt, lett de magány is, rám égett ez az egész ahogy volt.
    Hálás pedig annak lettem de nagyon, akitől már én mertem kérni, hogy csak egy kicsit lehessek már én, csak ha egy órára is, csak kicsit figyelt rám, meghallgatott, bizalmat szavazott nekem.
    Itt kezdtek el más minőségű férfiak érkezni, itt, amikor rájöttem, hogy nem tudom egyedül a magam sorsát sem megoldani. Csak fürdök a magam hülyeségében talpig és a helyzet csak egyre rosszabb.

    1
  7. Joós István Author
    Joós István 1 hónappal ago

    Dejó.
    Köszi szépen a hozzászólásokat!!

    🙂

    1
  8. Csiri 1 hónappal ago

    Több éve szeretek egy “szexuális ragadozót”. Nagyon sokat szenvedtem, mert nem értettem meg Őt… Tüszi nagyon jól leírta ezt: “Ez a legbrutálisabb erőszak egyébként, mikor valaki befúrja magát a bőröd alá, újra elhiteti Veled, hogy fontos vagy, számítasz, figyel Rád, el kezdesz Te is érezni, majd fulladásig vágyni akarni, szemek csillognak, és Végül is nem mer, nem áll bele.”, és sokadjára is egyedül maradsz, összetörve…
    Kb. fél éve jött a megvilágosodás: “Hogyan tudott volna bármibe is beleállni, hiszen fuldoklott/fuldoklik…”. Viszont, ezt az egész érzelmi zűrzavart átlátni idő volt. Sok idő. Türelem és alázat. DE: megérte. Már látom Őt. Béke és elfogadás van a lelkemben. Remény, hogy kitalál a sűrű, sötét erdőből, mert megérdemli a fényt!
    Egy szó, mint száz: Kedves István, lehet nem értek mindennel egyet, amit “hirdetsz/tanítasz”, de az bizonyos, hogy nagy szerepet játszottál/játszol abban, hogy jobban értem Őt és magamat is. Hála. Áldás.
    #metoo

    1
  9. Ildikó 1 hónappal ago

    Igen, Gerardo, 55 évesen, családosan is van, aki éretlen. Élő példa: első kapcsolat, 24 évesen nősülés, munka, karrier, kér gyerek, ház, építkezés, aztán költözések sorozata – sehol nem jó. Ez még nem volt feltűnő. Harmincas évei végén betárcsázós Internet, tetszik az íze, aztán negyvenes évek elején korlátlan hozzáférés, cset, nők, loholás, “a bőrönd a szekrényem” önvallomás, döntésképtelenség, elment a fókusz, nincs ügy, a hobbiban, a szórakozásban keresi a boldogságot. Érett???

    • Gerardo 1 hónappal ago

      karakter: a személyiség “magva”. Az egyénnek azok a – viszonylag – állandósult tulajdonságai, amelyek rányomják bélyegüket minden megnyilvánulására és kifejezik viszonyát a világhoz, a többi emberhez. A jellem meghatározza a cselekvést, a magatartást. Az ember jelleme szoros kapcsolatban van a világnézetével, és a jellemet nem az egyes tettek határozzák meg, hanem az ember általánes életvitele, az egész élete.

      Azt hiszem, Ildkó, akinek magas életkora ellenérre ilyen érettségbeli elmaradásai vannak, annak a fentiekkel van gondja alapvetően. Nem feltétlen az ő hibája, a jellembeli fejlődés gyerekkorban kezdődik és a neveltetés, iskolák határozzák meg. Felkészítenek minket az életre, hogy a sorsdöntő pillanatokban bátor döntéseket tudjunk hozni. A személyiségfejlődésnek csak egy későbbi fázisában jutunk el oda, hogy igényünk támadjon, hogy saját magunk is fejlesszük a jellemünket. A sors fintora, hogy az ilyen ember is szerethető, gondolom te is azért maradtál vele, mert szeretted őt és hittél benne, hogy megváltoztathatod.

      • Ildikó 1 hónappal ago

        Igen, pontosan. Odáig már eljutott, hogy mondta a fiunknak: tudja, hogy gyenge a jelleme. Hittem benne, igen, és most megint hiszek. Hiszem, hogy változik. Sokáig azt hittem: meg tudom változtatni. Senkit nem lehet megváltoztatni, amíg nem akar igazán változni.

        • Joós István Author
          Joós István 1 hónappal ago

          Ez pontosan így van. Mindenki folyamatosan változik, de megváltoztatni senkit nem lehet. Hanem magukról változnak az emberek. A szerelem és a szeretet működik csak.

          1
  10. Gerardo 1 hónappal ago

    Ez a legnagyobb tragédia, igen. Hogy nem tudod megváltoztatni. Amíg ő maga nem akar változni saját erejéből. Biztos, hogy ők maguk is szenvednek a helyzettől, erről meg vagyok győződve.

    1
    • Altair 1 hónappal ago

      Én ismerek olyat aki nem szenved, kapcsolatban szenvedett, így érzi jól magát, hogy nincs kötöttség és “szabad” lehet, válogat a nők között, akik körülötte keringenek, élvezi….

      • Ildikó 1 hónappal ago

        Igern, valóban: élvezi egy darabig, mint a kisgyerek 🙂 Fölényes, neki ez jár, neki kell a szabadság… Aztán egy idő után rájön, hogy ez azért így mégiscsak elég fura, sőt már nevetséges. Amikor a húszéves fia förmed rá, hogy: apa, szedd össze magad!

        1
        • Ildikó 1 hónappal ago

          Közben itt folytatom, véletlenül rákattintottam a gombra: szóval, amikor már elég messzire ment, előbb- utóbb kezdi érezni, hogy túllőtt a célon. Na, akkor már rosszul érzi magát. Lehet, hogy még nem mutatja, nem ismeri el; lehet, hogy még nem érett meg benne igazán a változási szándék, de már nem érzi komfortosan magát ebben a helyzetben.

          1
          • Altair 1 hónappal ago

            Hát én nem tudom… akit én ismerek, 42 éves,se családot,se gyereket nem akart/akar, így jó neki, éli világát….

Bejegyzés válasz

or

Lépj be az adataiddal

or    

Forgot your details?

or

Create Account